Charlie titkos naplója
Jómagam(hugicica) 2005.11.29. 21:07
Ki ne halott volna a Lost drogos popsztárjáról?
LOST!
Charlie naplója!
1 nap
Ma voltam gyónni. Kiöntöttem a szívemet! Nagyon jó volt.
Kijövet a gyóntatófülkéből megláttam Liam-ot amint épp feltette a lábát egy padra és dobolt.
Majd közölte, hogy most írt alá egy szerződést amelyikben a driveshaft egy lemezcéggel köt szerződést.
Meg is egyeztünk, hogy elfogadom, ha amikor eldurvul a hejzet azonnal leállunk.
5. nap
Minden oké de Liam kezd eltelni magától. Kezdem sajnálni.
6. nap
Ma az egyik számnál Liam bedurvult és nem hagyott énekelni, be akarta zsebelni a dicsőséget, majd láttam, hogy az előadás után kis porral teli zacskót vesz
elő. Tudtam mi az de nem akartam elhinni! Annyira elszomorított, hogy a bátyám drogozik.
7.nap
Ezen a koncerten Liam hiányzott a hangpróbáról. Be is mentem hozzá megnézni mi a baj erre ott találtam
vagy 6 csaj társaságában. Azonnal kizavartam őket. Megmontam Liamnak hogy most vége és itt haggyuk abba, erre ő leordította
a fejemet és egyszerűen kirúgott. Nagyon szomorú lettem ezért rááltam a drogra.
15.nap
Most már nem tudom letenni az anyagot. Teljesen függővé válltam. Most már napi 2-szer szívok.
30.nap
már több mint egy hónapja nem láttam Liamet. Nagyon hiányzik.
50.nap
Ma kaptam egy szerződést, úgy döntöttem meglátogatom a bátyámat. Nem is volt semmi gond, amíg nem említettem a levelet. Ő láthatólag leszokott az anyagról és
teljes életét a családjának szenteli. Majd mikor megtudta még mindíg csinálom felajánlotta, hogy segít erre én nagyon mérges lettem.
Azt mondta vigyáz rám, pedíg sosem tette. Faképnél hagytam. Most itt ülök a repülőn.
53.nap
Mikor felébredtem egy férfi hajolt fölém. És a nevemet kérdezte majd elmondott mindent. Elmondta, hogy a repülő amelyen utaztunk ketté szakadt és az a rész amelyiken mi voltunk egy lakatlan szigeten kötött ki. Rengeteg időbe telt mire minden holmimat megtaláltam. Összesen 48 tulélő van.
ezek közöl csak párat ismerek
Hurley a kövér rendes csávó, Jack az orvos, Kate a bűnöző, A kóreai Sun és a férje, Két néger fazon, Sawyer aki meglehetősen köcsög, Look aki állandóan üldöz,
Boon és a huga Shanon és egy kismama Clarie
54.nap
Még mindíg nem tudom felfogni, hogy hol vagyok és ezt az egészet.
Hamarosan elfogy az anyagom és kész depi vagyok.
55.nap
Look elvette az anyagomat de cserébe megkaptam a gitárom:)
56.nap
Kezdenek elvonási tüneteim lenni. Nem bírom. Look nem akarja odaadni a heroint.
Nem bírom ezt a kínt. Feltételt szabodd ki az öreg 3 esélyem van.
Később
Két esélyt már elhasználtam és Loock lenyomott valami lepkés dumát meg valami kés is szerepelt benne:Z
Nem igazán értettem, lehet, hogy a tudatalattimra akart hatni, mert ha igen, akkor nem igazán sikerült!
AZ ANYAGOMAT AKAROM! MOST!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Késő este
Jack-re ráomlott a barlang, szerencsére megmentettük.
Rájött hogy anyagos vagyok. Vérciki!
Ez után Looktól ismét elkértem az anyagot, ezúttal bedobtam a tüzbe.
BÜSZKE VAGYOK MAGAMRA.
Túltejjesítettem.
57. nap
Sokkal jobb drog nélkül, bár rengeteg gyógyszert és nyugtatót kell szednem.
Ma megismertem egy szimpi csajt! Picibabát vár és ő maga nagyon szép.
Clare a kismama kezd szimpatikussá válni.
Olyan kedves és aranyos.
59.nap
Azt hiszem bejön nekem
Söt tejjesen belezúgtam!
Ö meg jól elküldött:(
Bárcsak haza mehetnék végre:(
Utálom ezt a helyet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
63.nap
Ma Clare azt álmodta, hogy meg akarják ölni a kisbabáját. Ő azt állította nem csak álom volt és én hittem neki.
Megmontam neki, hogy mindenben mellette állok és vigyázok rá. Elmondta Jack-nek az történteket, de Jack azt mondta biztos csak a terhesség miatt vannak látomásai.
Erre Clare úgy döntött, hogy visszamegy a partra. Utána mentem megakadájozni ebben, de összefutottunk Eathen-el.
Mikor észbe kaptam már nem láttam semmit és iszonyúan fájt a fejem. Csak Clare sikolyát hallottam, fel akartam állni de valaki leütött.
71.nap
Tegnap Jack megmentette az éltemet. Szomorú vagyok Clare miatt, hogy nem emlékszem semmire és nem tudok tenni semmit!
Remélem életben van, Életben kell lennie! Ő az egytlen értelme az itteni élemnek.
Nagyon fontos nekem. Meg akarok halni!
75.nap
Nem igazán tudtam íni! Az utóbbi ídőben nagyon lefoglalt az öngyűlölet, a depresszió, az önutálat és valamint az önsajnálat.
Azt hiszem Clarie már nem él de azért még reménykedem!
Nagyon szeretem őt! És remélem a kisbaba is életeben van.
A fekete asszony, akinek nem tudom a nevét mert csak egy mellékszereplő, segítet megnyugodnom.
Végre jobban érzem magam, de a Clarie eltünése még mindíg nagyon nyomaszt! Érzem, hogy élteben van!
77.
A fekete asszony akinek nem tudom a nevét, mert csak egy mellékszereplő, segített teljesen feloldódnom, persze semmi obszcén dologra ne gondoljatok!
ma Jack elém állított egy zsákra való gyóccerrel a drogról való leszokáshoz, jobban vagyok anyag nélkül, azért néha megkívánom, ilyenkor elkezdem rágni
a körömlakkot a körmeimről! Szörnyű íze van! A körmöm már úgy néz ki mint Elijahé! FÚJ!
Állítólag amíg én eszméletemet vesztve egy fán lógtam, addíg a többiek valami hülye táskán kaptak össze! Amiről kiderült, hogy csak egy hülye repülőmodell kellet belőle Kate-nek! EZ OLYAN SZÁNALMAS!
Én épp majdnem meghalni készülök ők meg egy vacak retikülön veszekednek, amibe csak egy béna játék van meg egy kézi revolver!
Hát ezzel a lelkembe tapostak! Azt hittem a Liam-drog vagy a Clarie-Ethan-eltűnés-majdnem meghaltam dolognál már nincs nagyobb és siralmasabb ok
az önsajnálatra! De ez! Ez igazán fájt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
78.nap
Amióta Clarie eltűnt úgy érzem minden nap meghal egy részem. Annyira hiányzik! :( Ma megtaláltam a cuccait és kiderült, hogy Sawyernél van a naplója.
Azt mondta, elolvasta és utána elkezdett kritizálni! Lebasztam neki egyet erre ő csúnyán orrba vágott! Áááá még most is fáj, de +van Clarie naplója
ez a lényeg! Nem bírtam +állni, hogy bele ne olvassak! Olyan kedveseket írt rólam:) Annyira hiányzik
79.nap
Locke-ék rábbukkantak Claer-re! Hála az égnek, de sajnos sokk érte, így nem emlékezett semmire.
79.
Claire megszülte a kisbabáját!:) Nagyon szép kisfiú lett! De Boone sajnos meghalt, mindenki búskomor:(
79.nap
Locke-ék megtalálták Claire-t! Annyira örültem!! De sajnos nem igazán émlékszik ránk. De este azt mondta, hogy ewszébe jutott a láthatatlan mogyoróvaj:)
80.Nap
Sajnos Boone balesetet szenvedett, de Claire megszülte a kisbabáját a kis "Céklafejet" :) Nagyon aranyos
90. nap
Boone meghalt:( DE szerencsére rendes temetést kapott naagyon le vagyunk sújtava, de Shanon a legjobban!
Síri a hangulat, ráadásul Michaelt megmérgezték.
Közben készül a tutaj! Remélem végra elhúzunk innen!
Mikor lessz végre vége ennek az egésznek??
91.nap
ma benézett hozzánk a francia nő. valami olyasmit hablatyolt, hogy jönnek a többiek ezért el kell rejtőznünk....
Kész őrület, de a tutaj végre hajóra szállt!
|